Kedves látogatóm!

Nagy szeretettel köszöntöm oldalamon!


Jelenleg ugyan még csak előkészületi állapotban van az oldalam, ezért senki ne lepőjön meg, ha hirtelen változik a tartalom, és néha még a külső is!

Sokáig passzív voltam a saját honlapom feltöltésében, részben időhiány, részben technikai problémák miatt. Ezen a helyzeten 2010. május 25. óta folyamatosan változtatok.

Olyan terveim vannak a lapommal, ami érdeklődésre tarthat számot: a szándékom szerint megosztom több, mint két évtizedes tapasztalataimat a számítástechnika terén mindenkivel, aki kíváncsi arra. Sokan bosszankodnak a masinák rakoncátlankodásain, pedig a gép az csak gép, nem aszerint működik, ahogy elvárjuk, hanem ahogy beprogramozták. A technológiák ugyan egyre kifinomultabbak, egyre inkább emberközelivé válik a kezelésük, mert felismeték a szoftvergyártók végre, hogy nem a szakembereket kell megkérdezni a szoftverek használatáról, hanem a laikusokat. Rengeteg pszihológus, és közvéleménykutató szállt be a szoftverpiac munkatársai közé - csak nem így hívják őket. De ennek ellenére azért nagyon sok olyan téma van még, ami egy átlagos felhasználónak sok bosszúságot okoz.

Oldalam céljának tűztem ki tehát, hogy segítsek. Segítek statikus módon, az információk, tapasztalatok elhelyezésével, segítek a fórumba író felhasználóimnak, vagy akinek van rá bizodalma, annak akár a gépébe is beléphetek, élőszóban megbeszélve és megértetve a problémák megoldásait.

Tovább bővítve a kört, bárki rendelkezésére állok egyszerű, a kezelését könnyen elsajátítható weblap készítésében. (Aki ismeri a technológiát annak írom le: Joomla! CMS.) Efféle weblapból egyre többet készítek, és a 6 év alatt, mióta belekezdtem a megismerésébe, már ezen a téren is tudok segíteni. Ide tartozóan abban is rendelkezésre állok, hogy a weblappal hogyan lehet plusz jövedelemre szert tenni.

Minden témakör elérhető a címlapról is, és a felső vízszintesen elhelyezett menükből is. Remélem, ezzel jól lehet majd tájékozódni benne.

Hasznos és kellemes időtöltést kívánok!